Hogyan került kapcsolatba a Magyar Honvédséggel?Gazdasági informatikus képzésre jártam, ahol az egyik osztálytársam sokat mesélt a munkájáról. Ő akkor harckocsizó volt Tatán, beszélt a gyakorlatokról, a feladataikról, és nekem ez annyira megtetszett, hogy bementem a toborzó irodába. Elképzelésem sem volt, hogy mit szeretnék vagy mit fogok csinálni, úgy gondoltam, a 3 hónap próbaidő alatt sok mindent kitapasztalok, és akkor még mindig dönthetek a későbbiekről. 2002. május 9-én kezdtem meg a szolgálatomat, akkor még MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár volt az alakulat neve. A légvédelmi rakétaüteghez légvédelmi lövész beosztásba vettek fel, onnan vezényeltek a személyügyre – úgy gondolták, a végzettségemhez az lesz a megfelelő. Azonban a három hetes tapolcai alapkiképzés után a szakalapozó képzést a saját alegységemnél, azaz a légvédelmi ütegnél kellett teljesítenem. Annyira megtetszett a légvédelmi szakterület, hogy ott ragadtam, többé nem dolgoztam a személyügyi osztályon.
Merre vitte a pályája az évek során?2005. november 15-ben Győrbe kerültem, mert diszlokálták az alegységet. Akkori vezetőinknek az volt a koncepciója, hogy a szakterületek egy helyre összpontosuljanak: Keszthely, Nagyoroszi, Tata és Pápa légvédelmi katonái is mind ide kerültek. Először az IGLA ütegnél, majd a MISTRAL-nál dolgoztam, Strella-2 és IGLA 1E rakétákkal dolgoztunk. Innen vezényeltek Szentendrére, az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolába, ahol szakirányú végzettséget szereztem, majd rajparancsnok-helyettesként végeztem a feladataimat egészen 2008-ig. Akkor kerültem Budapestre, még az MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központhoz.
Mi volt az oka ennek az éles váltásnak?Úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem: szerintem egy nő harcoló alegységnél nem képes úgy teljesíteni, mint egy férfi. Egy férfinak is megterhelő 40-50 évesen ott szolgálni, nem hogy egy nőnek, én pedig itt képzeltem el a jövőmet, szerettem volna olyan helyet, ahol előre is tudok lépni, illetve a későbbiekben is megfelelően tudom a munkámat végezni. Pesten kaptam egy lehetőséget, és úgy éreztem, hogy meg kell ragadnom. Azóta is itt vagyok: a Központi Tartalékos Nyilvántartó Osztályon dolgozom, mi kezeljük a teljes hadköteles nyilvántartást. Az adatbázis pontosítása, kezelése a feladatom, emellett fejleszteni kell a rendszert, az alkalmazásokat, adatbázisokat, hiszen a különleges jogrend bevezetésekor készen kell állnunk egy esetleges sorozásra. Hiába szünetel 2004 óta a sorkatonai szolgálat, az adatbázisnak napra késznek kell lennie.
Habár adminisztratív alakulatnál szolgál, műveleti területen is dolgozott az évek során.Bizony, például 2011-től egy évet töltöttem az ENSZ UNFICYP békefenntartó missziójában Cipruson. Itt kapusszolgálatot és híradó feladatokat is elláttam, rádiótechnikai eszközöket kezeltem, jelentéseket vettem fel és adtam tovább, valamint a személyi és gépjármű zsilipek üzemeltetése is a munkám része volt – tulajdonképpen ez egy ellenőrző-áteresztő pont volt, csak a táboron belül. Úgy éreztem, hogy minden katonának kell egy tapasztalat, legalább egy missziós tapasztalat pedig sok helyen előny is. A külszolgálat mindig vágyam volt, 2004-ben jelentkeztem Irakba, de akkor családi okok miatt vissza kellett ezt vonnom, viszont szerettem volna minél hamarabb pótolni ezt a hiányosságot. Nem bántam meg: nagyon sokat tanultam odakinn, és nemcsak nyelvben: tényleg igaz az, hogy mielőtt kimész, számos olyan dolog van, amit fontosnak gondolsz, de kinn rájössz, kevés dolog van, ami tényleg számít. Át tudsz értékelni dolgokat, megváltozik a gondolkodásmódod, kizökkensz a hétköznapi monotonitásból, egyszerűen jobban tudod a munkádat is végezni utána.
Ehhez hasonló élmény volt a határszolgálat is, habár csak két-két hétre mentem le, eddig négy alkalommal. Könnyű dolgom van, hiszen a párom is katona, megért, volt már a határon többször is.
Ki szeretnék menni még egy misszióba: ezúttal nem kapus szolgálatba, mert egy idő után az is monoton és fásult. Szívesen mennék például Afganisztánba. Elmennék gyakorlatra is, bár azon már nem biztos, hogy részt tudnék venni. Ez nehéz kérdés egyébként, mert tényleg sok mindent láttam, kipróbáltam, ezen gondolkodnom kell. (mosolyog)
Nemrégiben állománykategóriát váltott: szerződésesből hivatásos katona lett.
Mi volt ennek az oka?15 év után el tudja dönteni az ember, hogy nagyjából mik az irányok. Én maradni szeretnék, nem tervezem a leszerelést, így nem láttam értelmét, hogy 5 évente hosszabbítsam a szerződést. Megvolt a lehetőségem, így éltem vele. Mindig szerettem volna hivatásos lenni: amikor tiszthelyettes iskolába jártam, akkor az osztályelső mindig hivatásos lehetett, emiatt még keményebben tanultam, viszont az előttem végzett évfolyamnál ezt a lehetőséget megszüntették.
Nőként mik a Magyar Honvédség legvonzóbb tulajdonságai?A kihívások, főleg kezdőként. Ha valaki nem érzékeny, nebántsvirág és nem fut sírva haza, mert csúnyán beszélnek vele, akkor nagyon jó. Megerősít a honvédség, ha a kezdeti nehézségeket túléli az ember, szerintem sokkal jobban megállja a helyét az életben. Ez azonban ugyanúgy igaz a férfiakra is: a sereg nevel, ha kitartó vagy.
Mit szólnak az emberek, amikor elmondja, hogy Ön katona?
Először döbbenetet váltok ki, katona és még nő is? Az halmozottan hátrányos! (nevet)
A viccet félretéve, mindig azt kérdezik, hogy bírom? Bírom, ki kell bírni – ez is egy munkahely, vagyis inkább hivatás. Régebben úgy gondolták, ha egy nő katonának állt, akkor biztos volt vele valami gond. Ma inkább tisztelik a katonanőket. A civil elképzelés nagy átlagban az, hogy amíg nincs probléma, addig minek a katona, ha pedig gond van, hol van a katona? Azt tapasztalom, a véleményalkotást alapjaiban változtatta meg a határhelyzet, hiszen megértette a lakosság, milyen nagy szükség van a katonákra.
Melyek voltak a legmeghatározóbb élmények a pályája során?
Az alapkiképzés, a légvédelmi lövészetek, amikor tiszthelyettes állományba kerültem, és a misszió: ezek hatottak leginkább rám. A legfrissebb élmény pedig, hogy néhány hete Őszy-Tóth Gábriel, az Így főznek… kötetek alkotója készített velem interjút a katonás szakácskönyvhöz, és a próbafőzés is nagyon jól sikerült, a Stefánia Palota éttermének séfei megdicsérték a receptem.
Kocsis Kornélia kolléganőmet választom, hiszen hozzám hasonlóan ő is messziről indult: őrvezetőként kezdte, most pedig főhadnagy.
Fotó: archív, Heszler RamónaA sorozat korábbi részei:
Interjú Hérincs Lajos zászlóssalInterjú Goldschmidt Roland őrnaggyalInterjú Csete László törzszászlóssal
