„Nem az a cél, hogy a másik lesérüljön, a technikát tanulják meg!”

A harmadik hét közelharc foglalkozással kezdődött, ahol a küzdőállást, valamint néhány alapvető ütési és rúgási technikát sajátíthattunk el az MH AA Katonai Testnevelési és Közelharc Módszertani Részleg egyik kiképzőjének segítségével. A főhadnagy úr kiemelte, a lényeg a páros gyakorlásnál nem a partner megbénítása, inkább a helyes formát, a hibátlan végrehajtást sajátítsuk el. Ennek ellenére néhányunk igencsak „színes egyéniség” lett a következő napra. :)

„-Ugye, milyen jó a magyar málha, ergonomikus, követi a testük vonalát. -Őrmester úr, jelentem, inkább a testem követi a málhazsák vonalát!”

A következő napon viszont már a legkisebb bajunk is nagyobb volt néhány véraláfutásnál: indulás Csobánkára, a komplex harcászati gyakorlótérre, hogy végre kipróbáljuk, amiről két hete tanulunk. A szükséges felszereléseket a málhazsákban vettük a hátunkra, és álltunk az alakzatban – álltunk volna, legtöbbünknél nagyobb volt a zsák, húzta a vállunkat, nyomott, szúrt, próbáltuk a legkevésbé kényelmetlen pozíciót megtalálni (nem létezik ilyen), de a felszerelés sok volt, a felület kevés, valószínűleg elég komikus látványt nyújthattak a „katonák és katonanénik”, ahogy egyik kiképzőnk gyakran utal ránk. A rövid buszút után azonban pillanatok alatt elfoglaltuk a barakkokat, megismertük a rendszabályokat, a napirendet, és már indultunk is az első foglalkozásra: főként a katonai mozgásnemeket, alakzatban történő haladást gyakoroltuk, de volt árvízi védekezésre és a határ menti munkálatokra felkészítő óra is.

„Kenjék bátran magukra, ebben van az igazi Q10 koenzim!”

Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, az álcázás gyakorlat volt az egyik legszórakoztatóbb foglalkozás: miután kipingáltuk egymást az olajos, ragacsos álcafestékkel a megadott feltételek szerint, a sisakunkat is el kellett rejteni a fürkésző szemek elől. A rendelkezésre álló növényzetből egészen jól megoldottuk a feladatot, majd teljes harci díszben kezdtük el a lövészteknőnket kiásni, közben kiképzőink végig hasznos tanácsokkal láttak el, segítették a végrehajtást.

„Gyere, szerelmem, megyünk fürödni!”

Meghatározó pillanat a katona életében, amikor először találkozik a fegyverével, az pedig még meghatározóbb, amikor megtudja, amint felveszi a fegyverszobáról, egy pillanatra sem hagyhatja magára a leadásig. Igen, a wc-re és a fürdőszobába is vinni kell. Egyik kiképzőnk javaslatára mindannyiunknak nevet kellett adnia a fegyverének, és élete párjaként tekinteni rá a későbbiekben, így lett a századnak kétszer annyi tagja, néhány Brünhildája, Christian-je vagy nemes egyszerűséggel Karcsikája. A mókás történetek tárháza kifogyhatatlan, legyen szó a néhány lépés után sprintben a barakkba visszaigyekvő „Úristen, ott hagytam a karabélyt!” felkiáltások gazdáiról, az első óvatlan lehajolásnál a tarkón csattanó markolatról, vagy a fürdés előtti felszerelésellenőrzésről, ahol előbb szerepelt a sorban a fegyver, mint a tusfürdő. Azért jó volt „hazaérni” az Akadémiára: nehéz hetünk volt, de nem kibírhatatlan, lehetetlent nem kérnek tőlünk, kezdjük megtapasztalni a csapat, az összetartás valódi erejét, valamint a saját magunkon nevetés fontosságát. Már csak 35 nap… :)

Fotó: archívum