2023.06.02. 12:54

Új vezetőnk történelem iránti érdeklődése már gyerekkorában kialakult, amely nagyban szerepet játszott abban, hogy 10 éves korában a katonai pálya felé orientálódott. 14 évesen katonai szakközépiskolába ment, innen pedig egyenes út vezetett a katonai főiskolára.
Goldschmidt Roland alezredes 2001-ben végezte el főiskolai tanulmányait, Szentendrén, harckocsizó szakon. Ezt követően az MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár harckocsialegységénél kezdte szolgálatát, ahol szakaszparancsnoki, századparancsnok-helyettesi és századparancsnoki beosztásokban szolgált, továbbá Bosznia-Hercegovinában missziós tapasztalatokat is szerzett.
2008-ban áthelyezésre került az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság tatabányai kihelyezett irodájára, toborzó tiszti beosztásba. Ezt követően a parancsnokságra 2011-ben lett áthelyezve, ahol osztályvezető-helyettesként, majd osztályvezetőként a katonai igazgatás területén dolgozott. 2012-ben a Pécsi Tudományegyetemen, emberi erőforrás szakterületen mesterdiplomát szerzett, ráadásul kimagasló tanulmányi eredményéért ő kapta meg a Docendo Discimus-díjat.
Durgó Tamás alezredes új helyettesének azt mondta: reméli sok öröme lesz új beosztásában és közös munkájuk során sikereket és eredményeket érnek majd el.