Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Fotópályázaton díjazták az érdekvédelmi tisztet
2023.06.05. 15:49 , Krizbai Diána hadnagy

Dobogós helyezést ért el a Somogy Vármegyei Önkormányzat fotópályázatán Koncsek Barna főhadnagy, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó parancsnokság (MH KIKNYP) érdekvédelmi tisztje, akinek fotós tehetségére már a KFOR-ban is felfigyeltek.

Az „Értékeink Somogyországban” című pályázatot február elején hirdették meg. Az önkormányzat olyan – korábban nem publikált - fotókat várt, amelyek bemutatják „Somogyország” épített és természetes környezeti, kulturális értékeit, eseményeit, rendezvényeit, hagyományait, maradandó értékeit, a somogyi emberek mindennapjait, ahogy a somogyi polgárok látják.

 

A pályázatra 120 alkotó, összesen 468 képet küldött be. Mindezek közül egy szakmai zsűri választott ki 50-et, amelyből a Vármegyeházán kiállítás is nyílt.

A legjobb 50 pályamű közé Koncsek Barna főhadnagy fotói közül hármat is beválasztottak, egyik képe pedig a TOP 3-ba is került. A kaposvári toborzóiroda érdekvédő tisztje a harmadik helyezést érte el a pályázaton.

 

Koncsek Barna főhadnagy kiemelkedő szereplése nem meglepő, hiszen autodidakta módon profivá képezte magát a fényképezés szakterületén. Szabadidejében többek között esküvői fotózást is rendszeresen vállal.

Tehetségére a Magyar Honvédségen belül is több helyen, sőt már külföldön is felfigyeltek. A mostani díjazott fotózott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese mellett, amikor első magyar tábornokként a koszovói NATO misszió, a KFOR parancsnoki posztját töltötte be. Koncsek Barna főhadnagy munkásságát nem csak a Magyar Honvédség és a koszovói misszió platformjain megjelent tudósítások, hanem a KFOR 2022-es évkönyve is megőrzi az utókornak.

 

Fotók: Koncsek Barna főhadnagy, Somogy Vármegyei Önkormányzat

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2