Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Közel 800 tartalékos katona szolgál Borsod megyében
2020.09.08. 15:37 , Póczos Nikolett ftőrm.
Aláírta szerződését a Magyar Honvédég tízezredik önkéntes tartalékos katonája – ennek apropóján a Borsod-megyei toborzási adatokról beszélt a helyi sajtónak Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzóiroda vezetője.

Eddig közel 800-an jelentkeztek önkéntes műveleti tartalékos, önkéntes területvédelmi tartalékos vagy speciális önkéntes tartalékos katonának – mondta el Nagy Géza őrnagy, aki hozzátette, hogy utóbbi szolgálati forma – mely a járványhelyzet miatt, július 1-jével jött létre – átmeneti jövedelemszerzési lehetőséget jelent a munkahelyüket elvesztő állampolgároknak. Eddig a megyében 50 fő kezdhette meg a kiképzést speciális tartalékosként, de a program folytatódik, a toborzóirodák továbbra is várják a jelentkezést.

 

„Megyénk mindig sok katonát adott a honvédségnek, ez a történelem során sokszor bebizonyosodott. A 800 tartalékos katona egy jelentős szám, amely jelzi, hogy az itt élők elhivatottak és szeretnék segíteni a Magyar Honvédség munkáját” – mondta Nagy őrnagy. Kiemelte, idén a járványhelyzet miatt, rendezvények hiányában nem tudták közvetlenül, személyesen népszerűsíteni a hadsereget, de a járvány bebizonyította, hogy a Magyar Honvédség a legbiztosabb munkahelyet kínálja a jelentkezőknek, és volt is olyan időszak, amikor tavalyhoz képest három-négyszeres jelentkezési hullám ért el őket.

Az őrnagy arra kéri a pályaválasztás vagy munkahelyváltás előtt állókat, legalább egy percre gondolkodjanak el azon, lehet-e alternatíva számukra a Magyar Honvédség.

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2