Az eseményen rész vett Racsek József, a Somogy Megyei Kormányhivatal barcsi járási hivatalvezetője, Karvalics Ottó, Barcs polgármestere, valamint Balázsné Dr. Vástyán Krisztina, a város címzetes főjegyzője. A hivatalvezető és a polgármester köszöntő beszédükben az önkéntes szolgálatvállalás fontosságát hangsúlyozták, kiemelve azt a tényt, hogy a most szerződést kötők a helyiek számára nyújtanak biztonságot és példamutatást szűkebb közösségük számára.
A szerződéseket Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka írta alá: Kalányos Ferenc tizedes, távbeszélő az ország hétezredik önkéntes tartalékos, Rengel Dóra őrmester, rajparancsnok-helyettes pedig Somogy megye kétszázadik területvédelmi tartalékos katonája lett.

Takács dandártábornok emlékplakettet is átadott a katonáknak szerződéskötésük alkalmából. A rendezvény keretén belül összesen több mint 80 fő területvédelmi tartalékos katona csatlakozott a Magyar Honvédség barcsi járási századához Barcsról és a környező településekről.
Szűcs Imre ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka az önkéntes területvédelmi tartalékosok toborzása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül emléklapot adományozott Tatai Ferenc tartalékos zászlós részére.
Takács Attila dandártábornok záróbeszédében megköszönte a szerződést aláírók döntését, hangsúlyozva, hogy a haza fegyveres szolgálata a barcsi járási század számára közösségformáló erőt is jelent.
Fotó: Tóth-Mérei Zoltán főtörzsőrmester