Több mint 10 középiskola vett részt a rendhagyó programsorozatban, melynek során a pécsi kollégák tartottak foglalkozásokat a helyi tanulóknak. A testnevelésórák folyamán a tanulók megismerkedtek az AK-63D gépkarabéllyal, megtanulták azt szét- és összeszerelni, lehetőségük volt kipróbálni az airsoft lövészetet, valamint a Mecseki Sólymok Baranta Egyesület jóvoltából kipróbálhatták az ősi magyar fegyvert, az íjat is. A foglalkozások lebonyolításában az iroda munkatársainak nagy segítséget nyújtott a Pécsi Honvéd Sportegyesület elnöke, Pintér Tibor nyá. alezredes, aki szakértelmével, tapasztalatával jelentősen hozzájárult a foglalkozások sikeres lebonyolításához. A fent említett feladatokon kívül akadtak osztályok, akik bevállalták az igazi katonai testnevelést is, melynek során kipróbálhatták, mit is jelent egy katona számára a sportolás. Kijelenthető, hogy bár a diákok ezen foglalkozások alkalmával nagyon elfáradtak, de tisztességgel helyt álltak, végig csinálták amire vállalkoztak.

Az egyes alkalmak során a különböző feladatok végrehajtásán kívül a lelkes ifjúság megismerkedhetett az önkéntes tartalékos rendszerrel, annak lehetőségeivel, a szerződéses és hivatásos katonai szolgálat nyújtotta életpálya értékeivel. Összességében elmondható, hogy a foglalkozások nagy sikert arattak, a katonákat szívesen fogadták mind a diákok, mind a tanárok.
Fotó: a szerző felvételei