
Vanyur Tibor ezredes, mint a tartalékosok állományilletékes parancsnoka elmondta, hogy kihívást, stabilitást és előrelépési lehetőséget nyújt az önkéntes tartalékos rendszer azoknak, akik hosszú távon szeretnének együtt szolgálni a hivatásos katonákkal és elhivatottak. Kiemelte, hogy amíg a tartalékosok az ideiglenes állományjegyzéken vannak, ez alatt a 8 hónap alatt a Magyar Honvédség megtervezi jövőjüket, megtalálják számukra a legmegfelelőbb beosztást. A parancsnok hangsúlyozta, hogy ez összetett feladat, először a jelentkezési lapon szereplő adatokat veszik figyelembe, hiszen ez az első adatlap, melyet kitöltenek a tartalékosok, és amelyen szerepel a szakmai végzettség is, ennek alapján keresnek a katonai szervezetekkel együttműködve megfelelő beosztást részükre. Vanyur ezredes tájékoztatójában elmondta, hogy lehetőség van előre lépni az önkéntes tartalékos rendszeren belül, de önkéntes műveleti tartalékosból lehetnek szerződéses katonák is, akik hivatásuknak tekintik a haza szolgálatát. Kiemelte, hogy évente 2 hónap tényleges szolgálatra számíthatnak a tartalékosok, a Honvédség azonban figyelembe veszi a civil életből adódó elfoglaltságokat is. Behívásuk időpontját a tartalékosoknak is lehetőségük van befolyásolni, hiszen ha már jó előre tudják, hogy külföldre utaznak (például nyaralni), akkor csak annyit kell tenniük, hogy az ügyfélszolgálati rendszerben (ÜSZR) ezt jelzik a szakembereknek és szolgálathalasztási kérelmet töltenek ki.

Seres Dóra hadnagy, a katonai igazgatási osztály beosztott tisztje a HM KGIR Ügyfélszolgálati Rendszer használatának előnyeiről tartott előadást. Seres hadnagy elmondta, hogy ez a rendszer sokkal könnyebbé teszi a tartalékosokkal a kapcsolattartást, hiszen szinte azonnal értesülhetnek, behívásukról, de akár ők maguk is könnyedén felvihetik az adataikban bekövetkezett változásokat. Hangsúlyozta, hogy a tartalékosok segítséget is kérhetnek, ha elakadnak a rendszer használata közben, vagy éppen elfelejtik jelszavukat, ez esetben a
06-1/234-3600 telefonszámot hívhatják.
Az alapkiképzésük utolsó napján a tartalékosok kissé fáradtan, de lelkesen jelentkeztek, hogy kérdeznének parancsnokuktól: a munkáltatói kompenzáció, a beosztások és rendfokozatok, de volt, akit leginkább a határ menti szolgálatvállalási lehetőség érdekelt.
A parancsnok záró szavaival gratulált a tartalékosoknak a kiképzési követelmények eredményes teljesítéséhez. „Önök győztesek, legyőzték saját korlátaikat és sikeresen teljesítették a kiképzési követelményeket! Gratulálok a teljesítményükhöz!”
Fotó: a szerző felvételei