Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Mérleg 2015-ről – Tartalmas évet zárt a debreceni központ
2015.12.17. 10:57 , Smidróczki Róbert főhadnagy
Parancsnoki értékeléssel zárta az évet az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központja (2. KIK). A rendezvényen elismeréseket adtak át a központ munkáját huzamosabb ideje támogatók részére.

Mozgalmas és kihívásokkal teli, eredményes évet zárt az MH HKNYP 2. Katonai Igazgatási Központja 2015-ben. Az eddig is meglévő szakterületek, a katonai igazgatás, az érdekvédelem és a toborzás mellett idén fontos szerepet kaptak a hadisírgondozási feladatok is. Az elvégzett munkáról és az elért eredményekről Nagy Zoltán alezredes, a központ parancsnoka előzetes évértékelő állománygyűlés keretében számolt be a jelenlévőknek 2015. december 16-án. Nagy alezredes szerint az idei évben elért eredmények többek között a befektetett munkának, a kifogástalan és precíz szakmaiságnak, az állomány felkészültségének és példaértékű hozzáállásának köszönhetőek, ám ahhoz, hogy a következő év is sikeres legyen továbbra is magas színvonalú munkavégzésre van szükség.

A rendezvényen sor került azon személyek és szervezetek elismerésére is, akik tevékenységükkel huzamosabb ideje hozzájárulnak az eredmények eléréséhez. Az önzetlen támogatásért, a hiteles tájékoztatásért Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnoka emléklapot és emlékkönyvet ajándékozott Oláh Ilonának, az Európa Rádió szerkesztő-riporterének és Ölveti Lászlónak, az Egyetemi Élet, a Debreceni Egyetem Lapja című újság főszerkesztőjének. Nagy Zoltán alezredes emlékplakettet adományozott a szociális és kegyeleti tevékenység huzamos időn át végzett kiemelkedő támogatásáért Balogh Ferenc nyá. századosnak, a honvédelmi nevelés terén tanúsított színvonalas munkájáért Fekete András századosnak, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium katonai oktató állománya parancsnokának valamint az évek óta tartó eredményes együttműködésért, a központ szakmai tevékenységének sokoldalú támogatásáért az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségtámogató Parancsnokság személyi állományának.

 

Az évösszegzőt követően a szakterületek felelőseivel a 2015-ben elvégzett feladatokról beszélgettünk. „A központ tevékenységi körében hangsúlyosan jelen van a katonai igazgatás, mely rendkívül komplex és szerteágazó feladatok végrehajtását követeli meg az állománytól” – tudtuk meg Rácz Károly őrnagytól, a központ parancsnokának helyettesétől. „A szervezeti elem egyik alaprendeltetése, hogy különleges jogrend időszakában képesnek kell lennie a Magyar Honvédség hadkötelesekkel történő hadkiegészítésére, a Sorozó Központ működtetésére. Ennek megfelelően az idei évben is végrehajtottuk a hadkiegészítési szakfeladatok végrehajtásához szükséges tárgyi feltételek bővítését és az okmányrendszerek pontosítását, valamint az állomány gyakorolta a sorozást támogató program használatát. A gazdasági és anyagi szolgáltatás feladataival összefüggésben folytattuk a kijelölési eljárásokat és a már kijelölt technikai eszközök helyszíni szemléit a gazdálkodó szervezetek telephelyein - az igénybe vevő szervezetek képviselőivel együtt. Ennek keretében az illetékességi területen 101 gazdálkodó szervezetnél 256 db technikai eszköz szemlézését hajtottuk végre. További kihívásként jelentkezett az önkéntes műveleti tartalékos (ÖMT) katonák szolgálatával kapcsolatos feladatok végrehajtása. Ennek részeként elvégeztük a szervezeti elemeknél beosztásban lévő tartalékosok foglalkoztatásának körültekintő tervezését, kezdeményeztük a behívásokat, valamint a tényleges szolgálat teljesítéséről kiadtuk az igazolásokat. Részt vettünk a katonai szervezetekhez bevonuló ÖMT állomány átadásain, valamint koordináltuk az illetékességi területünkön lévő 6 megye Katonai Igazgatási Összekötő Osztály szakfeladatait, és végrehajtottuk a tényleges szolgálatukkal összefüggő feladatokat. Az év során megtörtént az újonnan rendszeresített hadisírgondozó tartalékos állomány beosztásainak feltöltése is. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a honvédelmi igazgatásban közreműködő szervezetekkel, megyei védelmi bizottságokkal, helyi védelmi bizottságokkal, önkormányzatokkal, rendvédelmi szervekkel, a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveivel, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Regionális Igazgatóságaival, egészségügyi intézményekkel, katonai szervezetekkel. Szoros munkakapcsolatban állunk 6 megyei és 61 helyi védelmi bizottsággal, rendes, illetve rendkívüli üléseiken képviseljük a katonai igazgatási szervet. Ilyenkor feladatunk határozati javaslatok, tájékoztató anyagok beterjesztése, a más szervek által készített előterjesztések véleményezése, módosító javaslatok kezdeményezése. Ezzel összefüggésben biztosítottuk a Honvédelmi Igazgatási Munkacsoportok megalakításához szükséges személyi állományt” –mondta el Rácz őrnagy.

 

Az érdekvédelmi részleg egyik alapfeladata a központ gondoskodási körébe tartozókkal való kapcsolattartás, ügyeik intézése Hajdú-Bihar megye vonatkozásában. Közel 1000 fő - nyugdíjas katonák, honvédségi nyugdíjas közalkalmazottak, katonaözvegyek, árvák, balesetes katonák és hozzátartozóik - szociális és kegyeleti ellátásáról van szó, éves szinten mintegy 500 fős ügyfélforgalommal. „Fő célkitűzésünk az volt ebben az évben, hogy az ügyfélszolgálatunkon megfordulók ügyeit akár szociális, akár kegyeleti témában a legmagasabb szakmai színvonalon lássuk el, ezáltal képviselve a honvédség iránti kialakult megbecsülést és bizalmat a családok és a civil társadalom köre felé” - kezdte meg a részleg tevékenységének bemutatását Gulyás Szabolcs főhadnagy, megbízott részlegvezető.

 

„Az idei évben 27 fő segélyezésére került sor összesen 1.053.550 Ft összegben. A segélyezés területén a fő célkitűzés az volt, hogy a rendelkezésre álló keret a legrászorultabbakhoz jusson el. Az ennek érdekében végzett látogatási feladatok végrehajtásában hangsúlyozni szeretném az önkéntes tartalékos katonák közreműködését, pozitív hozzáállását. Az ezen a területen évek óta végzett munkát az MH Szociálpolitikai Közalapítvány elnöke emléklappal és emléktárggyal ismerte el. Katonai tiszteletadással 19 nyugdíjas katona és egy fő honvédségi közalkalmazott nyugdíjas temetésére került sor. A temetési költségek HM rendeletben meghatározott összegekben, összesen 5.139.000 Ft értékben kerültek kifizetésre. Ebben az évben 75 üdülési igényt nyújtottak be, leginkább a balatonkenesei rekreációra, de akadt köztük heti és hétvégi pihentetésre szóló is Mátraházára és Bujákra. Fontosabb feladataink közé tartozott még a katonaözvegyek országos találkozóján való részvétel biztosítása, az éves nyugdíjas találkozó megrendezése, az Idősek Világnapjának, a Bocskai István Bajtársi Egyesület megalakulásának 45. évfordulója alkalmából szervezett esemény biztosításában való részvétel, a megyében található Hősi halott és Magyar Honvédség halottja síremlékeinek a halottak napja alkalmából történő megkoszorúzása katonai tiszteletadás mellett, valamint az Árvák karácsonyán való részvétel. Nagyon fontosnak érzem kiemelni, hogy az eredményeink elérését 9 fő önkéntes tartalékos katona összesen 324 napon segítette” - zárta mondandóját a főhadnagy.

 

A 2001-ben átadott és hét évvel ezelőtt Simonyi Óbester nevét felvevő Toborzó Irodát az idei évben is rengetegen keresték fel a katonai továbbtanulás, a szerződéses, illetve az önkéntes tartalékos szolgálatvállalással kapcsolatban. Szerencsére közülük sokan nem ragadtak meg az érdeklődés szintjén, hiszen 2015-ben a megyéből közel 200 fővel kötött szerződést a Magyar Honvédség. „Az idei év is számos kihívást és sokrétű feladatot állított a toborzó részleg állománya elé” – tudtuk meg Tóth Imre századostól, toborzó részlegvezetőtől. „Elsődleges feladatunk természetesen idén is a katonai alakulatok és az önkéntes műveleti tartalékos rendszer létszámigényeinek kielégítése, valamint a pályára irányítás, azaz a katonai tanintézeti képzésekre történő toborzás. A megyéből ebben az évben 119-en kerültek be szerződéses katonaként a seregbe, 56-an pedig önkéntes műveleti tartalékos szerződést írtak alá. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az érdeklődők közel tíz százaléka csatlakozik a honvédség állományához, ezért nagyon fontos, hogy minél több emberhez és a társadalom minden rétegéhez eljusson a katonai szolgálatvállalás lehetőségének híre. Ezért alkalmaztuk például azt a módszert, hogy a megyei települések polgármestereinek levelet küldtünk, melyben lakossági fórum megszervezését kértük. Ezen fórumok segítségével lehetőségünk volt a legnehezebben elérhetőkistelepülések lakosait is tájékoztatni a Magyar Honvédségben vállalható munkalehetőségekről. Évről évre visszatérő toborzási elem a pályaorientációs előadás, idén összesen 56 alkalommal tartottunk toborzó tájékoztatót a megyében tanuló végzős középiskolás diákoknak. Rendkívül szoros együttműködésben dolgozunk a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával. Ennek eredményeképpen 2015-ben - a Magyar Honvédség gép- és harcjármű vezetői igényének kielégítésére - „C+E” kategóriás jogosítvány megszerzését biztosító tanfolyam indult regisztrált álláskeresők részére. További újításként a hagyományos, tankötelezettségen alapuló, nappali képzési rendszerben működő középfokú oktatási intézmények mellett a tankötelezett koron túliak részére szervezett iskolarendszeren kívüli, OKJ képzésben részt vevőket is igyekeztünk az eddigieknél nagyobb mértékben megszólítani. A toborzást támogatandó feladataink között szerepel még a különféle promóciós anyagok terveinek kidolgozása, és a helyi médiumokban való színvonalas megjelenés koordinálása. A már bejáratott kommunikációs csatornáknak hála, az idei évben több száz alkalommal jelentünk meg az írott vagy az elektronikus média különböző felületein” – mondta el Tóth Imre százados.

 

Az MH HKNYP állományában 2014-ben kezdték meg munkájukat a hadisírgondozással és honvédelmi neveléssel foglalkozó tisztek. Debrecenben Farkas Gábor százados látja el ezt a feladatot, munkáját 5 fő önkéntes műveleti tartalékos katona segíti. „A hadisírgondozó szakállomány elsődleges feladata a hősi halottak sírjainak karbantartása, a munkánkat Takács Tibor őrnagy, koordinációs főtiszt irányításával végezzük. Az idei – immár teljes - évben számos elméleti és kutatási feladat várt ránk. A háborús kegyelettel foglalkozó konferenciákon való részvétel mellett megtörtént az 1998. évi és a 2013. évi „Országos Hadisír és Hősi Emlékmű Felmérési Programok” Hajdú-Bihar megyei adatainak folyamatos feldolgozása, települési jelentések adatbázisának összeállítása. Adatgyűjtéseket végeztünk a Debrecen Megyei Jogú Város területén eltemetett hősi halottakról és a megyeszékhely háborús veszteségeiről. Emellett együttműködtünk az MH 5. Bocskai István Lövészdandár szakállományával, a város helytörténészeivel és kutatóival a megyei hadisírok és hősi emlékművek felmérésében. Mindezeken túl úgynevezett hadisírgondozó munkabevetéseken is részt vettünk. Az ilyen terepmunkák során exhumálási feladatokat és hadszíntérkutatást végeztünk (Berekböszörmény, Egyek, Szeged, Sümegprága, Solt), valamint I. világháborús katonai temetők és síremlékeinek helyreállítása történt meg (Balassagyarmat, Győr). Kiemelt feladat volt a Berekböszörményben exhumált 5 fő II. világháborúban elesett hősi halott magyar honvéd újratemetése, akik 71 évvel ezelőtt Berekböszörmény környékén haltak hősi halált. Megható volt, hogy az egyik hősi halott fia és családja személyesen is részt vett a síravatáson, de a többi hősi halott egykori lakóhelyeinek képviselői is koszorúkat helyeztek el az újonnan állított síremléken. A hadisírgondozás mellett az ifjúságneveléssel kapcsolatos feladatok is szép számmal jelentkeztek. A LIA Alapítványi Óvoda és Szakképző Iskola debreceni tagintézményének első évfolyamos hallgatói részére Honvédelmi ismeretek kurzust tartottunk, melynek révén a fiatalok betekintést nyerhettek a Magyar Honvédség felépítésébe, feladatrendszerébe, nemzetközi kötelezettségeibe és a katonák mindennapjaiba. Emellett szintén kiemelt feladat volt a „Honvédelmi Kötelék 2015” Országos Haditorna Verseny megyei fordulójának megszervezése és végrehajtása, amely az idei évben is osztatlan sikert aratott a középiskolások körében” – tudtuk meg Farkas századostól. A fentebb vázolt feladatok mellett természetesen nem elhanyagolható a logisztikai és az informatikai szakterületeken végzett munka sem, melynek révén a központ munka- és infrastrukturális körülményei tovább javultak. Így minden adott ahhoz, hogy a téli pihenőt követően az állomány újult erővel vágjon neki 2016-nak, és az ideihez hasonló eredményes és sikeres évet zárjon jövőre is.

 

Fotó: Várkonyi Zsolt főtörzsőrmester

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2