Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
„Kattints a Világra!”
2018.11.08. 09:51 , Molnár Eszter őrnagy
2018. november 6-án vette kezdetét a „Kattints a Világra!” elnevezésű számítógépes alaptanfolyam Székesfehérváron nyugállományú katonák és hozzátartozóik részére. A nyolc hetes képzésen tíz fő vesz részt heti két alkalommal. A tanfolyam célja egy digitális kompetenciákat adó oktatás, ami hozzájárul, hogy a nyugdíjasok aktívabb, teljesebb életet élhessenek. Az úttörő kezdeményezés Sándor Zsolt dandártábornok, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke segítségével és a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság székesfehérvári központjának szervezésében valósulhatott meg.

Németh Gábor őrmester, a MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred informatikai szakembere az első oktatási nap után elmondta, hogy az órák vidám hangulatban teltek, örömmel foglalták el a tanulók ismét az iskolapadot és nagyon nyitottan fogadták az új ismeretanyagokat. A

Magyar Honvédség fontosnak tartja az aktív időskor biztosítását: kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az idősek – az élethosszig tartó tanulás szellemében- bekapcsolódhassanak az információs társadalomba és a digitális világba.

 

 Fotó: szerző felvételei 

toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2