Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Középiskolások versenyeztek Zalában
2018.09.19. 13:37 , Ferge László őrnagy
A Göcsej Harci Túrát idén szeptemberben a Zalaegerszegtől 12 km-re található Kemendollár településen rendezték meg, amelynek szervezésében az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Zala megyei irodája mellett, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 19. Előkészítő Részlege és Kiképző Százada is részt vett. A versenyen 17, négy fős csapat indult, két fiú két lány felállásban.
Idén is népszerű volt a fiatalok körében a Göcsej Harci Túra, amelyre érkeztek csapatok Budapestről, Veszprémből, Vas megyéből és Somogy megyéből is. Két helyszínen zajlottak a küzdelmek: a kemendollári focipályán és a kemendi Várdombon. Több feladattal kellett megküzdeni a versenyzőknek: lövészet, íjászat, akadálypálya, fegyveres váltó, kézigránátdobás szerepelt az állomáspontok listáján. A rendezvény lebonyolításában segédkeztek a szombathelyi Mátyás király hagyományőrzők, a speciális mentők, a rendőrség, illetve egyéb hagyományőrző szervezetek, így a diákok egy igazán színes versenyen vehettek részt.

A program megnyitóval kezdődött, ahol a résztvevőket Németh László, Kemendollár polgármestere köszöntette, ezt követően Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója mondta el nyitó gondolatait. Ezután technikai információkat hallhattak a résztvevő csapatok Sághegyi Attila alezredestől, a Zala Megyei Védelmi Titkárság titkárhelyettesétől.

A feladatok nagy része a kemendollári focipályán zajlott, néhány feladathoz viszont a kemendi Várdombot kellett megmásznia a résztvevőknek: először kerékpárokkal küzdöttek le az akadályt, melyeket Magyarország legpatinásabb és egyben legnagyobb kerékpárgyártója, a Schwinn Csepel ajánlott fel a verseny lebonyolításához, majd pedig futva kellett felérni az egykori vár helyére.

Minden feladat végrehajtása nagy odafigyelést igényelt, és a csapatok komolyan is vették a versenyt, így nagy küzdelem alakult ki. A versenyt végül a várpalotai csapat nyerte, a legjobb zalai csapat pedig a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett.

Fotó: Kocsis Attila
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2