Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Ismét katonák jártak Kunhegyesen
2017.03.23. 08:50 , Abonyi Szilvia t. szakaszvezető
Egyre többen szeretnének katonai pályára lépni tanulmányaik befejezése után, ezért folyamatos a toborzás és a pályaválasztás elősegítése. A diákok szerint a honvédségben szolgálni változatosságot és egyben biztos megélhetést jelent.
A Karcagi Szakképzési Centrum Nagy László Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium képzései széles skálán mozognak, a fiatalok tanulhatnak többek között lakatosnak, kőművesnek és asztalosnak is. A végzős diákok között azonban nagy számban vannak olyanok, akiknek nincs elképzelése, hol fognak dolgozni majd az iskola után.
A szolnoki toborzók nekik kívántak segíteni, amikor a napokban az iskola aulájában kipakolták ismertető anyagaikat és a hatástalanított fegyvereket. Sok nebuló szeme felcsillant, amikor a csoportos tájékoztató alkalmával megismerkedhettek a katonai élet szépségeivel. Nagy népszerűségnek örvendett a rögtönzött statikus bemutató is.
A tanév végéhez közeledve különösen fontos, hogy találkozzanak a diákok a Magyar Honvédség képviselőivel, és információkat szerezzenek a szolgálatvállalási lehetőségekről. A toborzó tájékoztató végén többen jelezték, hogy a tanulmányaik befejezése után szerződéses katonának szeretnének jelentkezni. "Viszonzásul" a rendezvény végén a katonák is kóstolót kaphattak a cukrásztanulók remekműveiből.

Fotó: 1. TÉK
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2