Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Ismét együtt a bajtársak
2016.12.08. 08:00 , Papp Szilvia őrnagy, Dobó Tamás zászlós
A jogelőd szervezetek nyugdíjasai találkoztak Tatabányán.
December 7-én került sor a várva várt találkozóra, a hagyományokhoz híven az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Komárom-Esztergom megyei irodájának tantermében. Jó volt látni, hogy már az „ajtóban” mennyire örülnek egymásnak a rég nem látott volt kollégák, és folytatják ott a beszélgetést, ahol tavaly vagy még régebben abbahagyták. Papp Szilvia őrnagy, irodavezető rövid köszöntője után folytatódott a kötetlen baráti beszélgetés. Jó volt hallani a régi történeteket a születésnapi, névnapi, Mikulás napi összejövetelekről, a régi „hadkiegek” közötti focimeccsekről, kirándulásokról, hiszen ahogy fogalmaztak: „ha néha kötetlenebbül találkozunk a másikkal és megismerjük, a szürke hétköznapokban is jobban elviseljük egymást”. Minden évben elhangzanak újabb és újabb katonatörténetek, vicces sztorik a régmúlt időkről, amiket az eddigi találkozók alkalmával még nem említettek a nyugállományúak. Örömteli, hogy évről évre olyan volt kollégák is részt vesznek a rendezvényen, akik az eddigi találkozókra valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni. A jelenlévők szerint az ünnepség egyetlen ellensége az idő, hiszen ez a pár óra gyorsan elrepül, és várni kell egy újabb évet a találkozásra.
Fotó: Dobó Tamás zászlós
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2