Katona akarok lenni Tartalékos akarok lenni Hírek Ügyintézés Szervezet Hirdetmények Közérdekű adatok Érdekvédelem
Nyolcvan éves a MATASZ Csongrád megyei elnöke
2016.07.21. 08:41 , dr. Kovács Éva Mária százados
80. születésnapját ünnepelte Dr. Palotai Jenő nyá. ezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) Csongrád megyei elnöke. Éppen ezért örömteli feladatuknak tettek eleget 2016. július 20-án az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szegedi központjának érdekvédelemmel foglalkozó szakállománya, mikor az általuk jól ismert és tisztelt személyt köszönthették.
Palotai nyá. ezredes szépen ívelő, szakmai kihívásokban gazdag, mozgalmas katonai pályát tudhat magáénak. Nyugállományba vonulásával sem szakította meg a kapcsolatot a honvédséggel, hiszen a MATASZ megyei elnökeként továbbra is aktív szerepet vállal a honvédelem ügyének népszerűsítésében. Szellemi frissességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a MATASZ és a Magyar Honvédség közötti kapcsolat elmélyítésén túl, a feladatok konkretizálásán munkálkodik folyamatosan.

Dr Palotai Jenő nyá. ezredes: „A Magyar Tartalékosok Szövetsége - célkitűzéseit tekintve - egy képzeletbeli hidat alkot a hadsereg és a civil lakosság között. Olyan „híd” ez, ahol a katonai erények, hagyományok, a hazafiság és a civil elvárások találkoznak, ezek nem gyengítik, hanem erősítik egymást.” Az ezredes természetesen büszke az elért katonai sikereire, de mégis arra a legbüszkébb, hogy leánya és két unokája is beállt katonának és önkéntes műveleti tartalékos szolgálatot látnak el.
Fotó: a szerző felvételei
toborzóirodák
Hogy segítsük a tájékozódást, kérjük az alábbi listából válassza ki azt a megyét, ahol Ön kapcsolatba szeretne lépni munkatársainkkal!
Kérjük válasszon!
naptár
hasznos linkek


honvédelem.hu hírei
kiemelt témák
Alapfogalmak
Kiképzés
Szolgálat
Katonai szolgálat igazolása
szabályzatok, dokumentumok, nyomtatványokddd
tartalom2