Bencsik Mónika tartalékos hadnagy vagyok, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP, 2016. július 1-jei hatállyal MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, MH KIKNYP) beosztott kommunikációs tisztje – már 8 hónapja.
A történetem azonban még 2014 januárjában kezdődött, amikor is lelkes egyetemista újságíróként dobtam fel főszerkesztőmnek az ötletet: „mit szólnál, ha írnék egy cikket az önkéntes tartalékosságról?” Jóváhagyásával felvettem a kapcsolatot a szegedi 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központtal, akik minden tudnivalóval felvérteztek. A nyomtatott magazint már a kezemben tartottam, de csak nem hagyott nyugodni a dolog: úgy döntöttem, kipróbálom én is a lehetőséget, vesztenivalóm nincs, ha nem tetszik, nem csinálom többet, ha pedig megtetszik, akár a későbbi hivatásom is lehet. Visszamentem a központba, és beadtam a jelentkezésem. Soha nem felejtem el a központparancsnok első kérdését, amikor megtudta, miért jöttem: „Maga amazon?” „Nem mondták, hogy annak kellene lenni, de nem vagyok az a kifejezett Barbie” – hangzott a válaszom, amelyen Ő jót mosolygott, és sok sikert kívánt a továbbiakhoz. Alkalmasság-vizsgálat, szerződéskötés, kettőt pislogtam, és már a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájának udvarán pakoltam a bakancsos lábaimat szoros egymásutánban előre szakaszparancsnokom határozott „egy-kettő”-jére. A kiképzés életem egyik legjobb élménye volt, hiszen jó helyen voltunk, igazságos elöljárókkal, a foglalkozás pedig elérte célját, sírtunk az eskütétel után, hogy mi innen nem akarunk hazamenni, és egyébként is katonák leszünk a későbbiekben. Ha el tudod képzelni, meg is tudod valósítani, ugye…
„Szerinted hány kommunikáció szakosnak ajánlottak közvetlenül munkát?”Az MH HKNYP-vel közelebbi kapcsolatba több mint egy évvel később kerültem: számomra ismeretlen telefonszámról kerestek. Felvettem, de annyira rossz volt a vonal, hogy csak másnap tudtunk érdemben beszélni: Vanyur Tibor ezredes keresett meg, rövid beszélgetés után tényleges szolgálati lehetőséget ajánlott a kommunikációs végzettségem miatt. „Ha megtetszik Önnek a munka és a közeg, a fél év letelte után akár fel is szerelhet” – hangzottak parancsnok úr szavai a személyes elbeszélgetésen. Annyira megörültem, hogy a hívás után négy héttel már ismét egyenruhában voltam: ezúttal számítógép mögött, a civil szakmámat gyakorolva, kommunikációs tisztként. Boldog voltam, hiszen azt csinálhattam, amit igazán szeretek, amit tanultam, úgy éreztem, megtaláltam a helyem.
Valószínűleg nemcsak én éreztem így, hiszen a hat hónap végének közeledtével megint a parancsnoki irodában találtam magam: „ha szeretné, Mónika, Öné a beosztás, csak kell az az egységes alapkiképzés, mert múltkor a belépője benne maradt a tiszteletadásban” – mutatott rá kedves mosollyal Vanyur ezredes alaki mintapéldány mivoltom egyik fénypontjára, amikor is a belépőkártyával a jobb kezemben tisztelegtem neki a folyosón. Szóval nekifutottunk megint: alkalmassági, szerződés, július 4-től pedig a KVNR, azaz a katonai végzettséggel nem rendelkezők egységes katonai alapkiképzése. 10 hét, 50 kiképzési nap, amelynek a végén egy hivatás, egy életút vár: hogy lesz a civil lányból katonanő? Erről szeretnék Önöknek, Nektek heti egyszer mesélni. Őszintén, a saját élményeim alapján – bátorításként vagy csak informálásként. Kérem, fogadják, fogadjátok szeretettel.
Fotó: honvedelem.hu, MH HKNYP
